A boglyafejűek visszatérnek – Pornography Cure Tribute régen és most

Egyetlen Cure tribute zenekar működik Magyarországon, ők azonban kétszer, két különböző felállással is megszülettek. A Pornography az elmúlt – kisebb-nagyobb szünetekkel tarkított – tíz évben a hazai underground klubok gyakori vendége volt, de sokan a régi és új rajongók közül még mindig nem tudják, miért születtek újjá kétszer is Robert Smith magyar helytartói. Helyzetkép a zenekar és a szubkultúra állásáról, Kisduda Árpi billentyűsből lett énekes-gitáros szemszögéből.

“Egyszeri bulinak szántuk…”

A Pornography Cure Tribute zenekarról még 2001 elején hallhattunk először, az akkori felállás azonban teljesen más volt, mint a mai. Mesélj egy kicsit a kezdetekről.

Igen, a történet 2001 februárjára nyúlik vissza, amikor Gyöngyösön négy régi cimborámmal szórakozásból jó néhány más előadó dalai mellett elkezdtünk hobbiszinten Cure-dalokat megtanulni. Ám ahogy a próbateremben meghallottuk, hogyan is szólnak ezek a dalok tőlünk, azonnal az motoszkált a fejünkben, hogy ezt vétek lenne nem színpadra vinni. Az első felállással (Ágai Péter-Pedro -gitár-ének, Ágai Ferenc – basszusgitár, Rajna Szilárd – gitár, Barta Zoltán-Manó – dob, Kisduda Árpád – billentyű) először 2001 augusztusában léptünk fel az egykori Voodoo klub dark-gothic bulijában. Egyszeri alkalomnak szántuk a koncertet, de akkora siker lett, hogy kedvünk támadt a folytatáshoz.

Olyannyira, hogy ezek után egészen 2004-ig elég sok, többnyire igen sikeres bulit tudhattatok magatokénak.

Pontosan ezért bujkált bennem az a kisördög, hogy ezt a koncepciót nagyobb helyekre, komolyabb show keretében lenne érdemes eljuttatni az emberekhez. Szerettem volna, ha minél profibbak leszünk, mivel láttam az óriási tehetséget meg a potenciált Pedróékban nem beszélve arról, hogy sem előttünk sem melletünk ilyet Magyarországon így mint Cure tribute, még nem csinált senki. Na,ekkor aztán kijött egy csomó akkor elég kibékíthetetlennek tűnő nézetkülönbség, ami aztán viharos vitákat okozott a zenekaron belül. Mára sztem már sokmindent másképp látunk ezzel kapcsolatban de akkor volt, hogy dúlt a feszkó néha köztünk.

Mi miatt martátok egymást?

Az én olvasatom az volt, hogy ezzel a tehetséggel lehetett volna akár európai szintűvé is emelni ezt a projektet, de legalábbis Magyarországon mindenképp jóval magasabb színvonalon is zenélő banda banda lehetett volna a Pornography, ami nyilván azt hozta volna magával, hogy egyre jobb  negyobb helyeken és egyre jobb feltételekkel (technikai és anyagi szinten egyaránt) lehetett volna muzsikálnunk, mint mondjuk akár egy Kiss Forever Band-nak, vagy mondjuk a Cultus (The Cult tribute)-nak akik szintén hazaiak és szintén egy anyazenekar feldolgozásbandái. Csak ez ugye nyilván megkövetel olyan fokú összetartást, együtt gondolkodást, számos áldozatot, munkát és sajnos nagyon sok kompromisszumot is, amibe a legtöbbjük már nem akart belemenni, mert netán elvtelennek érezhette az egyénisége szempontjából, vagy ki tudja. Bevallom néha nekem is nyers volt a modorom velük  szemben és utólag is bocsánatot kérek tőlük ha megbántottam őket néha akkoriban eléggé indulatos viselkedésemmmel! Talán túlzottan is az a kép élt bennem, amit gondoltam egy ilyen zenekarról, aztán nehezen toleráltam, hogy ők ennyire máshogyan élik ezt meg, de a lényeg az hogy a feloszlást minden veszekedés ellenére sem én erőltettem. Általában Petinél jött el leginkább ez a pont, amikor már nem akarta csinálni egy idő után ezt, amit volt, hogy egy veszekedés hozott elő, volt, hogy egyszerűen sztem csak belefáradt a sok belső feszültségbe, nézetkülömbségbe és elege lett, de sztem ezt a legjobban ő tudná elmondani,  mert én nem mernék hosszan nyilatkozni a nevében erről.  Eleinte be kell valljam, szarul érintett ez, mivel nagyon beleéltem magam, hogy haladunk egyre feljebb az úton majd (föleg a szinte kivétel nélküli sikereket látva) de aztán úgy voltam vele, ha már ez többízben is előfordul velünk, akkor nyilván nem vagyunk egymás mellé való zenésztársak. Viszont azt gondolom, attól nyilván még lehetünk jó haverok , amit az idő persze igazol azóta is.  Valahol érthető így utólag számomra, miért is alakult ez így, hiszen már az elején annyira öt különböző karakter voltunk és nem csak zeneileg, hogy elég nehéz lett volna ezt hosszútávon összefogni. Tisztelem és becsülöm mindnyájukat, sőt nagyon drukkolok nekik a  bandáik sikereihez (Feri és Mano a méltán nagyon népszerű magyar Red Hot Chili tribute az Erős Pista zenészei, Peti pedig nagyon sok projectben feltűnik  énekesként ,ám ha minden igaz szerencsére beindul már neki a saját bandája is Red 30 néven) azonban egy idő után elfogadtam, hogy ez a társaság  sajnos nem tud egy bizonyos szinten túl együtt dolgozni.

Pornography az After Music Pubban 2009 februárjában – fotó: Eszter

Hogyan váltatok el egymástól?

Igazából mindannyian megértettük, hogy jobb ez így. A Pornography első legénységének feloszlása így békés volt, sőt azóta emberileg jobb a viszonyunk. Nagyon sok segítséget kaptam Pedrótól és Feritől azóta is, amit köszönök nekik, csakúgy mint az együtt töltött remek 4 év munkáját, és nekem még ma is dédelgetett tervem, hogy még ha csak vendégként is, de szeretnék még velük jammelgetni, muzsikálni – már pusztán a barátság miatt is, no meg persze mert remek zenészek!

Amíg nem létezett a Pornography, te több zenekarban is közreműködtél zeneszerzőként, vendégzenészként, kezdve a De Factótól a Garden of Edenen át a Doomdsdayig és egyéb projektekig. Mi vitt rá arra, hogy a széles repertoár mellé még a Cure-dalok tanulgatása is hiányozzon?

Igen, eltelt két év, én közben sok más zenekarral foglalkoztam, aztán 2006-ban, két év szünet után újra megpróbáltuk a ‘Graphyval is. Egy darabig ment is a dolog, de a személyiségünkből fakadó ellentétek ismét előjöttek. Én már az első feloszlást is nagyon fájlaltam, ezért azt mondtam, hogy szeretem annyira a Cure-t meg hiszek annyira egy ilyen zenekarban, hogy ha kell, egyedül is továbbviszem a dolgot. Valahogy azt éreztem, hogy ha már újrakezdtük, nincs emberfia, aki leállít.

A régi tagokat nem zavarta az, hogy te egyedül is készen állsz folytatni a projektet?

Megegyeztünk Pedróval, hogy a nevet továbbvihetem. Eleinte úgy volt, hogy ők csinálják tovább négyen egy másik néven, de ugyanígy Cure tribute-ként, én meg folytatom a ‘Graphy-t másokkal. A repertoárt meg legfeljebb megbeszéljük, hogy ne sok átfedés legyen.

“Örültem, hogy színpadra mertem állni”

Tehát ott álltál egyedül, tagok nélkül, csak egy tervvel az agyadban. Hogyan fogtál hozzá a zenekar… megreformálásához, ha nevezhetjük így a dolgot?

Igen, nem volt könnyű. A szintidallamokat beprogramoztam, sőt egy időben még a dobot is, gitáros és basszer barátaim meg voltak. Egyedül az ének-gitár helye volt üres, úgyhogy kizárásos alapon belevágtam, mivel én ezeket a dalokat már azelőtt otthon is sokat énekelgettem, noha az még messze volt a színpadi rutintól. Aztán sok munkával ugyan, de szépen kiegészült az évek alatt a banda. A jelenlegi felállás: Baumgartner Sándor – basszusgitár, Havass Zsombor – gitár, Lackovics Tamás – dob, Kisduda Árpád – ének-gitár.

A Pornography a Gyöngyösi Tiszti Klubban többször is játszott már a Hanfraforgó keretében – Fotó: Eszter

Nem volt merész húzás éneklésben kezdőként beállni egy olyan frontember helyére, aki egyrészt nem kicsit volt jó, másrészt a közönség is eléggé szerette?

Deeee! Borzalmasan nehéz indulás volt, meg is szenvedtem érte becsületesen. Főleg az első bulijainkon éreztem, hogy legalább a produkcióm felét kivették a parák, rutintalanságok, sőt, az első pár koncertünk nem is kecsegtetett valami fényes jövővel ezen a téren, hogy őszinte legyek. Sokszor kaptam hisztirohamot, hogy abbahagyom, kéész nem szeret senki, hiszti-hiszti.

Valóban voltak negatív visszajelzések vagy ez csak a kezdők parája volt?

Azt hiszem, elkövettük azt a hibát, hogy túl hamar álltunk színpadra az új felállással, azon még lett volna csiszolnivaló. Szerencsére a pár fújjoló és a tüntetőleg távolmaradók mellett mindig volt jó pár kedves ember is a környezetemben, aki biztatott. Aztán hála az égnek, ma már azt veszem észre, hogy a sok, néha reménytelennek tűnő gyakorlás végre kezdi meghozni az eredményét…

Miben érzitek a fejlődést?

Mindenben. Eleve a gépdobot felváltotta egy igazi dobos, aki ráadásul elég ügyes is. A hangom is, úgy érzem, dinamikusan fejlődik, egyre magabiztosabban kezelem, és az a jó, hogy ezt másoktól hallom vissza. A zenésztársaimat látva is folyamatosan érzem, hogy egyre profibbak lesznek mellettem, szerencsére gyakorolnak is lelkiismeretesen.

“Színpadra varázsoljuk a boglyafrizurások zenéjének hangulatát…”

Az utóbbi időben látom, hogy a színpadon van tupír, smink, egyre több hangulatelem, meg minden. A külsőségek mennyire fontosak nektek?

Háát, egy Cure tribute bandánál szerintem fontos, mert ez egy imidzs-zenekar is, és nálam eléggé hozzátartozik a színpadi viselet a hangulat átadásához, noha a zene az első. Különös, hogy az első új felállásos bulikon nem annyira foglalkoztam ezzel, mert örültem, hogy színpadra merek állni.

Eszter és Árpi a 2009-es Fekete Zaj előtt várja a koncert kezdetét

Ám tavaly a Fekete Zaj fesztiválon nagyon eljutottam arra a pontra hogy most vagy soha. Úgy voltam vele, hogy ha ez a koncert sem sikerül jól, akkor egész egyszerűen ez lesz a búcsúbulink, mert akkor egyértelmű, hogy a közönség és az én ízlésem nem találkozik. Nagyon kigyakoroltam mindent, igyekeztem a legjobb tudásom szerint kiállni, és imidzsben is tupírral és festéssel odatenni magam, mert úgy gondoltam, ha beszopjuk is, legalább a búcsúnk legyen szép.

Ahhoz képest, hogy temetésre készültetek, az volt a felállás talán legjobb bulija evör.

Igen, az a koncert elég jól sikerült, így azóta már inkább pozitív a mérleg. Ez érződik a csapat lelkesedésén, a közönség növekvő pozitív reakcióján, az egyre jobb kritikákon… bár nyilván mindig van hová fejlődni. Sz’al úgy érzem, kezdenek elfogadni engem és ezt a bandát, és azóta az imidzs is szerves része lett a bulijainknak.

Koncertetek látva-hallva eléggé a 80-as évek Cure-ja a hangsúlyos nálatok playlist szempontjából. Ez így alakult vagy tudatos?

Háát, is-is. Valóban jobban kedveljük a 80-as évek albumait, mivel nekünk inkább azok a klasszikus, erős Cure-anyagok, de nagyon sok dalt szeretek a 90-es évekből is, úgyhogy folyamatosan bővítve a listánkat találkozhatsz majd párral ebből, sőt még a 2000-es és azutáni érából is. Egyébként én speciel nagyon szeszélyes vagyok egy lista felállításakor, mert van, hogy hangulati összképre megyek, ott meg ugye beugorhat ez-az.

Mostanában nem sokat hallani a Cure-ról a 90-es évek elejének dömpingjéhez képest. Felmerül a kérdés, hogy lehet-e még sikeres egy The Cure Tribute zenekar?

Jó kérdés. Igazából szeretnék azon túllépni, hogy az embereket számoljam koncerteken. Akinek jelent a Cure zenéje valamit, annak előbb-utóbb, ha jól csináljuk, a mi munkánk is fog, bár meglepően veszem észre, hogy sok új arc látogatja a koncertjeinket és látszik rajtuk, hogy élvezik. Szerintem ha fejlődünk, lehetünk egy olyan biztos alap Magyarországon a Cure-t és a dark zenéket kedvelő emberek számára, amit némi rendszerességgel meg lehet hívni klubokba, fesztiválokra, hogy színpadra varázsoljuk a boglyafrizurások zenéjének hangulatát. Igazából többre én ettől a zenekartól nem is vágyom.

Hol vannak a nagy világmegváltó tervek kilenc évvel ezelőttről?

Az európai szintű Cure tribute banda gondolata abban az időben, ott lett volna helyénvaló Pedróékkal. Az életben vannak esélyek, amit ha nem lép meg az adott pillanatban valaki, később talán le is csúszik róla. Akkor megvolt a tudás, a tehetség és a frissesség egyben, míg ma keményebb munkával építgetem ugyanezt. Ráadásul ma már a Cure dicsősége is valóban halványabban pislákol, tehát talán már a 100%-is kevesebbet üthet, mint akár a Cure fénykorában, akár tíz évvel ezelőtt. Azért panaszra így sincs okunk, hiszen szeretjük, amit csinálunk, és ez a lényeg.